Közlemények, felhívások

Adó 1%-os felajánlás

 

Tisztelt Múzeumlátogatók, Kedves Támogatóink!

 

Amennyiben adójuk 1%-ának felajánlásával is támogatásunk mellett döntenek, abban az esetben az alábbi adatokat szükséges feltüntetni a rendelkező nyilatkozat megfelelő rovatában.

Kedvezményezett adószáma:

16792654-1-13

Kedvezményezett neve:

Magyar Földrajzi Múzeum

Az múzeum megköszöni mindazok támogatását, akik az intézmény javára ajánlották fel 2012. évi adójuk 1%-át (a 2013. rendelkező évre vonatkozóan)

Az ebből befolyt összeg 133.170 Ft

Segítségüket és támogatásukat ezúton is köszönjük!

A múzeum munkatársai

 

Önkéntesek jelentkezését várjuk

 

A Magyar Földrajzi Múzeum önkéntes programjának keretein belül olyan vállalkozó szellemű fiúkat és lányokat, fiatalokat és felnőtteket keres, akik szívesen részt vennének segítőként, szervezőként vagy akár előadóként rendezvényeinken, nyári táborainkon.

Az önkéntes munka során bepillantást nyerhet a múzeum életébe és számos érdekes programban vehet részt. Nem kell mást tenni, mint az Önkéntes jelentkezési lapot  kitölteni és postai úton (2030 Érd, Budai út 4), e-mailben (info@foldrajzimuzeum.hu) vagy akár személyesen eljuttatni hozzánk.

 

Önkéntes jelentkezési lapo

                

 

Jelenleg az alábbi munkára várjuk önkéntesek jelentkezését:

  • Folyóiratok nyilvántartása, rendezése, bibliográfia készítése,
  • Rendezvények lebonyolításának segítése

Gyűjtési felhívás - fotó

A Magyar Földrajzi Múzeum Helytörténeti Gyűjteménye fotógyűjtést szervez helytörténeti témában. Célunk, hogy településünk emlékeinek egy darabkáját megmentsük az utókor számára. Ezért kérünk mindenkit, aki hozzánk hasonlóan fontosnak tartja és támogatja ezt az értékmentő programot, hogy a birtokában lévő Érdről vagy környékéről készült fotókat rövid leírással ossza meg velünk. Témáját illetően lehet hétköznapi életkép, bármilyen ünnep, esemény (lakodalom, keresztelő, szüreti bál, bérmálás stb.) fotója, természetkép vagy épületről készült régi fotó.


A felajánlásokat folyamatosan várjuk a Földrajzi Múzeumban. Bővebb információt a 06 (23) 363-036, vagy a 06 (30) 581-7676 telefonszámon, Lehoczki Zsuzsannától kaphatnak.

 

Gyűjtési felhívás – tárgyi és dokumentum anyag

A Magyar Földrajzi Múzeum Helytörténeti Gyűjteménye gyűjtést szervez! Kérünk mindenkit, amennyiben olyan tárggyal, írásos emlékkel rendelkezik, amelynek a helytörténeti gyűjteményben a helye, jelezze számunkra, hogy felkereshessük és összegyűjthessük ezeket a tárgyakat, dokumentumokat. Minden tárgyon feltüntetjük, hogy ki adományozta a gyűjtemény számára, így köszönve meg azt a felajánlónak.

Kérjük, járuljon hozzá Ön is, hogy gyermekeink, unokáink is megismerhessék gyökereiket, Érd hagyományait, és hogy a felajánlott régi használati tárgyak, dokumentumok, méltó helyen mutathassák be városunk régi életét és mindennapjait.
Várunk:

  • régi szerszámokat, amelyeket ma már nem használunk,
  •  régi konyhai eszközöket (mozsár, cserépedények, kupujkák, stb.)
  • dokumentumokat (cselédkönyv, iskolai dokumentumok, régi szerződések
  •  régi bútorokat, berendezési tárgyakat (régi vasaló, lóca)
  • régi kézimunkákat,
  • és minden mást!

Minél régebbi, annál jobb. Keressük a város legrégebbi tárgyait is, a felajánló külön megbecsülésben részesül.
A felajánlásokat folyamatosan várjuk a Magyar Földrajzi Múzeumban. Bővebb információt a 06 (23) 363-036, vagy a 06 (30) 581-7676 telefonszámon, Lehoczki Zsuzsannától kaphatnak.

 

Gyűjtési felhívás – XX. századi tárgyi és dokumentum anyag

A Magyar Földrajzi Múzeum Helytörténeti Gyűjteménye gyűjtést hirdet a következő témakörökben:

  • épületfotók Érdről 1945-től napjainkig (pl. téglagyárak, TSZ-ek, lakótelep építése, városfejlődés stb.)
  • eseményfotó (közintézmények átadása, tanácsülések, koszorúzások, KISZ rendezvények)
  • életképek (pl. aratás, kocsma, szüreti mulatság, körmenet stb.)
  • természetfotók
  • tagsági igazolvány, brigádnapló, községi krónika

Keresünk továbbá olyan tárgyakat, melyek bemutatják Érd XX. századi életét. Ezek lehetnek ruhaneműk, dísz- és használati tárgyak, dokumentumok, kisbútorok, stb.

A felajánlásokat folyamatosan várjuk a Magyar Földrajzi Múzeumban. Bővebb információt a 06 (23) 363-036, vagy a 06 (30) 581-7676 telefonszámon, Lehoczki Zsuzsannától kaphatnak.

 

Kutatószolgálat

 

Az épülethez kapcsolódik, de külön bejárattal rendelkezik a helytörténeti raktár és az iroda. Előzetes bejelentkezést követően bárkinek lehetősége van helytörténeti kutatómunkát végezni, a gyűjtemény helytörténeti könyveit, dokumentumait használni. Kérjük, hogy a látogatás előtt figyelmesen olvassa el az alábbi dokumentumokat

 

Kutatási szabályzat:

Érdi helytörténeti gyűjteményi szabályzat:

Kutatási engedély: