Véget ért a 2009/2010. évi helyföldrajzi verseny
Immáron 17. alkalommal rendezte meg a Magyar Földrajzi Múzeum,
Helyföldrajzi versenyét, a Batthyány Általános Iskolával közösen. Mivel
a verseny témája nemcsak Érd, hanem az Érd-Tétényi-fennsík természeti
értékei, ezért a környező településekről (Diósd, Tárnok, Sóskút,
Törökbálint) is vártuk a csapatokat. Az elődöntőkben 13 csapat
vetélkedett, melyeken a szakkönyvek és a múzeumpedagógus segítségét
vehették még igénybe.
A döntőben a
legjobb 8 csapat mérhette össze tudását 2010. január 22-én. A
vetélkedőn ősemberi diorámát készítettek a versenyzők, fogalmakat
rajzoltak le, növény- és állatfajokat ismertek fel, kockáztattak az
eltérő pontszámú kérdések segítségével és végezetül egy túl könnyű
rejtvényt oldottak meg.
Az 5-8. osztályos, három fős csapatok vetélkedőjén, az alábbi csapatok értek el dobogós helyezést:
1. Első helyezett az OKIK csapata lett: Balogh Alexandra, Berki Anikó, Magyar Dániel - II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tárnok
2. Második helyezett a Tavaszi hérics csapata lett: Papp Sibbolet, Kozma Enikő, Virágh Anna - Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
3. Harmadik helyezett a Dinnyék csapata: György-Mózes Réka, Paulik Vivien - Széchenyi István Általános Iskola, Érd
Külön köszönet a felkészítő tanároknak: Fazekas Klárának (Vörösmarty Mihály Gimnázium), Sarkadiné Vincze Tündének (Bolyai Általános Iskola), Siposné Szigethy Annának (Széchenyi Általános Iskola) és Pintér Lászlónénak (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tárnok). Köszönjük a Kossuth Kiadó és a Medicina-Panoráma Kiadó könyvajándékait, melyekkel támogatták a Magyar Földrajzi Múzeum programját.
Reméljük
elértük legfontosabb célunkat, hogy a versenyző gyerekek nem csak
megismerik, de meg is szeretik szűkebb környezetüket. Ők már tudják hol
nő a deres szádorgó és mire használták a kaptáköveket. No és Ön?...
Mácsai Anetta múzeumpedagógus
|