Helyföldrajzi verseny PDF Nyomtatás

Véget ért a 2009/2010. évi helyföldrajzi verseny


Immáron 17. alkalommal rendezte meg a Magyar Földrajzi Múzeum, Helyföldrajzi versenyét, a Batthyány Általános Iskolával közösen. Mivel a verseny témája nemcsak Érd, hanem az Érd-Tétényi-fennsík természeti értékei, ezért a környező településekről (Diósd, Tárnok, Sóskút, Törökbálint) is vártuk a csapatokat. Az elődöntőkben 13 csapat vetélkedett, melyeken a szakkönyvek és a múzeumpedagógus segítségét vehették még igénybe.

A döntőben a legjobb 8 csapat mérhette össze tudását 2010. január 22-én. A vetélkedőn ősemberi diorámát készítettek a versenyzők, fogalmakat rajzoltak le, növény- és állatfajokat ismertek fel, kockáztattak az eltérő pontszámú kérdések segítségével és végezetül egy túl könnyű rejtvényt oldottak meg.

Az 5-8. osztályos, három fős csapatok vetélkedőjén, az alábbi csapatok értek el dobogós helyezést:
1. Első helyezett az OKIK csapata lett: Balogh Alexandra, Berki Anikó, Magyar Dániel - II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tárnok

 

2. Második helyezett a Tavaszi hérics csapata lett: Papp Sibbolet, Kozma Enikő, Virágh Anna - Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd



3. Harmadik helyezett a Dinnyék csapata: György-Mózes Réka, Paulik Vivien - Széchenyi István Általános Iskola, Érd



Külön köszönet a felkészítő tanároknak: Fazekas Klárának (Vörösmarty Mihály Gimnázium), Sarkadiné Vincze Tündének (Bolyai Általános Iskola), Siposné Szigethy Annának (Széchenyi Általános Iskola) és Pintér Lászlónénak (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tárnok).
Köszönjük a Kossuth Kiadó és a Medicina-Panoráma Kiadó könyvajándékait, melyekkel támogatták a Magyar Földrajzi Múzeum programját.

Reméljük elértük legfontosabb célunkat, hogy a versenyző gyerekek nem csak megismerik, de meg is szeretik szűkebb környezetüket. Ők már tudják hol nő a deres szádorgó és mire használták a kaptáköveket. No és Ön?...

Mácsai Anetta
múzeumpedagógus


 
< Előző   Következő >
EnglishGerman informal - DuMagyar
 
© 2010 Magyar Földrajzi Múzeum