Cholnoky Jenő

Cholnoky Jenő

Cholnoky Jenő

Cholnoky Jenő: Földr.-tudós, utazó Kelet-Ázsiában (1870. júl. 23., Veszprém – 1950. júl. 5., Bp.) Régi nemesi család leszármazottja, egy időben használta a csolnokossi előnevet is. Gyermekkorában nevét „Csolnoki” alakban írta. Apja, Cholnoky László ügyvéd volt Veszprémben, anyja Zombath Krisztina. →Szülőháza ma is áll Veszprémben a Kossuth Lajos u. 7. szám alatt, falán az MFT 1976-ban emléktáblát helyezett el. Édesanyja nyolc gyermeknek adott életet, közülük három fiatalon meghalt. Viktor és László testvérei elismert írók lettek. – Alsófokú iskoláit Veszprémben, a gimnáziumot részben Pápán, részben Veszprémben végezte el. A földrajz iránti érdeklődése már középiskolás korában megmutatkozott. Legkedvesebb „olvasmányai” közé tartozott Stiller 1873-ban kiadott térképatlasza. Alig 12 évesen írta első „könyvét”, az Előszámláló földiratot egy iskolás füzet lapjaira. A következő években újabb és újabb „művei” készültek el, köztük egy kétkötetes képzeletbeli útleírás Fiumétól a Rajnáig címmel, 105 szép rajzzal (1887). Gimnáziumi osztálytársai közül neki sikerült legjobban az érettségi, ezzel elnyerte a Lánczy-féle ösztöndíjat, és ebből tehette meg első külföldi útját az Alpokban. – Tanulmányait a tudományos egyetemen szerette volna folytatni, hogy földrajztanár lehessen, apja azonban a műegyetemre íratta be. A műegyetemi évek alatt is foglalkozott a földrajzzal és sokat utazott; az egyik nyári szünetben például gyalog bebarangolta egész Erdélyt. – A mérnöki doktori oklevél megszerzése után 1892-ben a műegyetem vízépítési tanszékén kapott tanársegédi állást Klimm Mihály professzor mellett. Eközben ismerkedett meg → Lóczy Lajossal, az akkor már világhírű földrajztudóssal és Ázsia-kutatóval, aki 1894-ben meghívta őt maga mellé asszisztensnek a tudományi egyetem földrajz tanszékére. – Lóczy Lajos ajánlására 1896-ban szerény ösztöndíjjal Kínába ment tanulmányútra. Másfél évi távollét után temérdek tapasztalattal tért haza, melyekből egész életén át merített. Még 1898-ban adjunktussá nevezték ki a földrajzi tanszékre. 1903-ban a mérnöki diploma mellé megszerezte második doktori oklevelét is geográfiából.  1905-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem meghívására ny. r. tanárrá nevezték ki, és megbízták az ottani földrajzi tanszék vezetésével. 14 évet töltött Kolozsvárott, és magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást. Ez idő alatt részletesen tanulmányozta és leírt Erdély természeti viszonyait. – Az I. világháború vége fordulatot hozott ~ életében is. Kolozsvárra bevonultak a románok, megszállták az egyetemet, és több más tanártársával együtt ~- t is kiutasították. 1919 novemberében egy vasúti tehervagonban érkezett meg Budapestre családjával együtt. – Az állását vesztett földrajztudóst szakértőként beosztották a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba, mely a külügyminisztériumban működött. Az MTA 1920-ban ~t levelező tagjává választotta, a következő év márciusában pedig kinevezték a budapesti tudományegyetem ny. r. tanárává. Elhanyagolt, kifosztott tanszéket örökölt elődjétől, → Czirbusz Gézától. Kitartó munkával sikerült rendet teremtenie, és újra nemzetközi színvonalra emelte a hazai földrajzoktatást. Két évtized alatt a jól képzett földrajztanárok ezreit bocsátotta az életbe, jelesebb tanítványaiból kiváló földrajzprofesszorok lettek (→Bulla Béla,→Kéz Andor, →Szabó Pál Zoltán, →Kádár László). Hetvenéves volt, amikor 1940-ben nyugállományba helyezték. – Csak a katedráról vonult vissza, otthonában továbbra is szorgalmasan dolgozott. A II. világháború viszontagságos évei alatt írta és készítette kiadásra élete egyik fő művét, az ötkötetes Emberföldrajzot. Az elhatalmasodó rákbetegség végül is ágynak döntötte, és 80 éves korában elhunyt. – Kínai utazása: Életének legnagyobb vállalkozása az az egyszemélyes expedíció volt, melyet 1896-1898-ban tett Kínában. Tanítómestere és pártfogója, Lóczy Lajos azzal a feladattal bízta meg, hogy tanulmányozza a kínai alföld nagy folyóinak deltavidékét, derítse fel a Sárga-folyó és a Jangce mederváltozásainak okait, körülményeit. Ez a vidék ugyanis kimaradt mind a német Ferdinand Richthofen kutatásaiból, mind a →Széchenyi Béla vezette expedíció programjából, melynek Lóczy Lajos is tagja volt. Az útra örömmel vállalkozó ifjú számára Lóczynak sikerült a vallás- és közoktatási min.-tól szerény ösztöndíjat, 1500 forintot kieszközölnie. ~ 1896. december 3-án indult el Triesztből az osztrák Lloyd társaság Imperator nevű hajójával. Szuez, Bombay, Colombo, Szingapúr és Hongkong érintésével jutott el Sanghajba 1897. január végén. Az útravalóul kapott 1500 forintját csaknem felemésztette a hajójegy kifizetése és az útközbeni megállások költségei. Maradék csekély pénzéből bérbe vett egy kis fedeles hajót (dzsunkát), és azzal utazta be a Jangce torkolati folyóágait, csatornáit. Az egyik kutatási feladata ugyanis az volt, hogy derítse ki, létezett-e a Jangcénak a két fő torkolati ágán kívül egy harmadik is, mint ahogy arról a régi kínai krónikák szólnak. Helyszíni vizsgálódásai alapján sikerült rájönnie, hogy ez a harmadik „kiang” (folyó) Kan-fu kikötőnél lehetett. – További utazásait az tette lehetővé, hogy egy francia tőkés társaság felfogadta alkalmi tanácsadójának. Így jutott el többek közt Nanking vidékére. Április végén otthonról is kapott némi pénztámogatást, és ebből hajóval Pekingbe utazott. A kínai kormányhoz fordult segítségért, és amíg válaszra várt, utazást tett a Góbi-sivatag pereméig. Kétkerekű kordét bérelt, arra rakta fel holmiját, ő pedig gyalog követte. Útján tanulmányozta a futóhomok mozgását és a lösztakaró keletkezését. Pekingbe visszatérve sajnálattal értesült arról, hogy a kínai kormány nem tart igényt szolgálataira. Ezután visszautazott Sanghajba. – 1897 júliusában francia vállalkozók keresték fel, és jó fizetést kínáltak neki, ha megvizsgálja a mandzsúriai arany- és ezüstbányákat. ~ kapott az alkalmon, mert így eljuthatott a tervében nem szereplő távoli, ismeretlen vidékekre is. Augusztus 1-jén indult el francia kísérőjével, és Nagaszaki, Vlagyivosztok érintésével érkezett meg Mandzsúriába. Ennek az útjának legnagyobb eredménye egy olyan közel 100 000 km² nagyságú bazaltfennsík felfedezése volt, amely még nem szerepelt a földrajzi szakirodalomban. December elején érkezett meg Pekingbe, és elhatározta, hogy szárazföldi úton tér vissza Sanghajba (akkor még nem létezett vasút a két város között). Útja során alkalma nyílt tanulmányozni a Sárga-folyó hatalma hordalékkúpját és a folyó gátrendszerét. Ez az utazás csaknem az életébe került, mivel ekkor tört ki az idegenek elleni ún. boxerfelkelés, és a feldühödött tömeg elől csak nagy leleményességével és katonai segédlettel sikerült elmenekülnie. – 1898 márciusában és áprilisában még a Jangce deltájában végzett műszeres hidrográfiai méréseket, majd április 28-án Sanghajban hajóra szállt és július 4-én érkezett vissza Triesztbe. Utazása három évet ölel át (1896-1898), de a Trieszttől Triesztig terjedő szakasz 19 hónapot (579 napot) tett ki. Ebből 237 napot töltött terepen, és mintegy 6000 km-t gyalogolt. A mandzsúriai lávamező felfedezésén kívül utazásának legfőbb tudományos eredményei: megmagyarázta a Jangce-delta keletkezését, felderítette a Sárga-folyó mederváltozásainak az okait, továbbá új megvilágításban mutatta be a kínai bambuszos építészetet és az öntözőgazdálkodást. Expedíciós munkájában kitűnően kamatoztatta mérnöki tudását, elsősorban vízépítési és földméréstani ismereteit. Útinaplója a néprajztudomány számára is örökbecsű, mivel 1235 helyben készült rajzot tartalmaz, többségében használati tárgyak lakhelyek és más építmények pontos mását. Expedíciójának tudományos megállapításait számos szakmai dolgozatban adta közre, a nagyközönség számára pedig nagy sikerű útikönyvet írt.  – Kínai útjáról élményszerűségüket tekintve messze elmaradnak azok a szakmai utazások,  melyeket mint földrajzprofesszor, szervezett keretek között tett meg. Ezek közül időben első nagyobb útja 1910-ben a Spitzbergákra (Svalbard) vezetett, egy norvégiai földrajzi kongresszus alkalmából, csoportos kirándulás keretében. Itt alkalma nyílt a hideg sarki éghajlat felszínformáló hatásait tanulmányoznia, amit azután mind az oktatásban, mind a könyveiben hasznosított. Másik nagy utazása 1912-ben zajlott le, amikor → Teleki Pál geográfus társaságában Észak-Amerikát járta be az Atlanti-óceántól a Csendes-óceán partjáig. Erre a tanulmányútra az Amerikai Földrajzi Társaság hívta meg az egyesület megalapításának 60. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencia keretében. Természetesen Európa csaknem valamennyi országát bejárta, rendszerint nemzetközi tanácskozások kapcsán. Budapesti professzorsága idején többször szervezett hallgatói számára külföldi tanulmányutakat, amelyeket maga vezetett. – Tudományos és ismeretterjesztő munkássága: Kutatási területe, érdeklődési köre igen tág határok között mozgott, a geográfián kívül a hidrológia és klimatológia tudományokban is maradandót alkotott. Legkedvesebb munkaterülete azonban a felszínalaktan (geomorfológia) volt. Az amerikai Davis földrajzi szemlélet követte, és honosította meg a magyar geográfiában, mi szerint a felszíni domborzati formák szakaszosan változó (ciklusos) lepusztulási folyamatok eredményeképpen jönnek létre. E folyamatokról – nagy rajztehetségét felhasználva – pompás tömbszelvényeket készített, melyek még több mint fél évszázad múltán is a földrajzi tankönyveink kitűnő szemléltető anyagai. Külön nagy érdeme, hogy a földrajztudomány szakmai eredményeit egyszerű szavakkal a nagyközönség számára is könnyen érthetővé tudta tenni. Mindmáig ~ a magyar geográfia legközkedveltebb népszerű írója, az antikváriumokban könyvei igen keresettek. – Aktív szerepet vállalt a geográfia és rokontudományainak egyesületeiben. Az MFT-nek 1905-1910 között főtitkára, 1914-1945 közt elnöke volt. Úgyszintén elnöki tisztet töltött be a Magyar Barlangkutató Társulatban, megalapításától (1926) 18 éven át. ~ szakmai működése a magyar geográfia történetének csaknem fél évszázadát ölelte át. Ezalatt mintegy 50 kötetnyi könyvet, továbbá 700 különféle tudományos és ismeretterjesztő cikket írt. Nagyszerű előadókészségével, közvetlenségével magával ragadta hallgatóságát. Sokoldalúságára jellemző, hogy a mérnöki pontosságú szakmai ábrákon kívül mesteri grafikákat és művészi festményeket is készített. Az utóbbiakból tudományos hagyatékát gondozó érdi MFM több nagy sikerű kiállítást rendezett. Mindent egybevetve, ~ a magyar geográfia egyik legszínesebb, legsokoldalúbb alakja, utazóink sorában pedig az egyik legeredményesebb tudományos földrajzi felfedező.

M.: A sárkányok országából. Veszprém, 1900, Bp., 1913, 1934; A jégvilág. A sark-kutatások története. Bp., 1914 és 1929; Utazás a sátán szekerén. Bp., 1928; A napsugár diadala. Bp., 1929; Az Egyenlítőtől a Sarkvidékig. Bp. 1930; A Tenger. Bp., 1931; A Föld megismerésének tört.e Bp. 1932; A Kárpátoktól az Adriáig. Bp., 1934; Égen, Földön. Bp., 1934; Hazánk és népünk egy ezredéven át. Bp., 1935; A Föld s élete I-VI. (3618 o.) Bp., 1936-1937; Balaton. Bp1936; A Föld felfedezői és meghódítói. Bp., 1938. (Többedmagával.); Erdélyi képek. Bp., 1938; A Földrajzi-tenger. Bp, 1939; Kőrösi Csoma Sándor. Bp., 1940; A csillagoktól a tengerfenékig, I-IV. (1826 o.) Bp., 1940; Utazásaim, élményeim, kalandjaim. Bp. 1941; A sivatag. Bp., 1943; Utazások Amerikában Teleki Pál gróffal. Bp., 1943. – Ir.: Bendefy L.:Ch. J. A Földgömb, 1940. 12.; Láng S.: A földr.-oktatás múltja az Eötvös Loránd Tud.-egy-en 1870-1970 között. Acta Georg. Univ Scient. Budapestiensis. Bp., 1970. (Teljes bibliográfiával.); Péczely Gy.: Ch. J. születésének századik évfordulója. Időjárás, 1970. 5-6.; Czakó T.: Ch. J. születésének 100. évfordulója. Földt. Közl., 1971. 101. o.; MUFF; Balázs D.: Ch. J. szerepe a karszttud. fejlődésében. Karszt és Barlang, 1982. 1.; Balázs D.: Ch. J. kínai útinaplója. Földr. Múz. Tan. 1.,  1985; Horváth Á.: Ch. J.-re emlékezik egykori tanítványa. Földr. Múz. Tan. 2., 1986; Balázs D.: Ch. J. rajzai és festményei. Érd, 1986.

B. D.